Ismerkedjünk meg
Ambrus József költővel!

1966 február 14- én születtem Gyergyószentmiklóson.
Számomra szavak játéka a vers, -
és közel 30 éve játszom, kisebb nagyobb szünetekkel..
Az élményvilág verseimben váltakozva sorakoznak:- erkölcsi értékek,
titkok és fények,miszticizmus, falra hányt szerelem,tűz víz,csillagok,
és az Univerzum titkai morzsálódnak ujjaimból. Sokszor voltam darálóban,
de az életösztön mindennél erősebb,
és kergetem magam tovább az ismeretlenben,
Ezen elemek köré építem játékaim, álmaim..
2012 -ben több antológiában publikáltam: pl
David Arts Jubileumi Antológia, Ünnep Irodalmi Antológia,
Sodrásban 2012 Amatőr Költők Antológiája,
Érintések Antológia - Holnap Magazin, Verselő Antológia,
2012 Irodalmi „virággyűjtemény”.
2012 őszén megjelent első verseskötetem - Férfi Ének címmel..
2013 - Infinitívusz – Tájékoztatások a harcvonalból, - Antológia.
2013 augusztus végén jelent meg a második verseskötetem,
Kifosztott szépség - címmel.
2013 - Idő irodalmi antológia a megragadott és az elsuhant pillanatokról
Még sok íratlan üzenet lapul bennem iktatlanul..



Kiteszem magam a napvilágra,
elpusztulok, vagy köztetek maradok,
aki az élet aszúját kívánja, -
európaiak, emberek, magyarok…


2012 - ben FÉRFI ÉNEK címmel, első verseskötetem megjelent...
Antológiák, melyben publikáltam :
- David Arts Jubileumi Antológia 2002 - 2012
- Ünnep irodalmi Antológia 2012
- Érintések Antológia Holnap Magazin 2012
- Sodrásban Antológia 2012
- Verselő Antológia 2012 Irodalmi "virággyűjtemény"
.......................................2 013..................................... ...........
....... -INFINITÍVUSZ Tájékoztatások a harcvonalról, Antológia2013
- Poet antológia 2013 - Tékozlók és kuporgatók-
- Idő irodalmi antológia - a megragadott és az elsuhant pillanatokról - 2013
- Montázsmagazin- Életrajz, és versek....
2013 augusztus végén, megjelent második verseskötetem,-
KIFOSZTOTT SZÉPSÉG címmel..
Verselő Antológia 2013 Irodalmi "virággyűjtemény"
MAGYAROK VAGYUNK EURÓPÁBAN Kortárs versek iskolai és ünnepi alkalmakra.. 2013 Antológia
ARCOK ÉS ÉNEKEK verses antológia 2013 - Rím Könyvkiadó...
- Szavak csillámló hóesése..2013 Antológia...ACCORDIA
.....................................201 4....................................... ...............
- KELET FELŐL - Irodalmi Művészeti és Társadalomtudományi Folyóirat (Versek)
- Fordulj a fény felé - Ars Poetica Versklub - Antológia 2014 Underground kiadó...
- Folyó - Kortárs Művészeti Magazin - Versek
- KÖDLEPEL Antológia 2014 Dél-Alföldi Művészeti Kör
- GOLGOTAVIRÁG - önálló verseskötet ... 2014
- KOLLÁZS .. POET ANTOLÓGIA. 2014
- VERSELŐ ANTOLÓGIA 2014 - Irodalmi "virággyűjtemény"
- MINDEN IDŐK - LÁNCOLAT JUBILEUMI ANTOLÓGIA-
KIADVÁNYA 2009 - 2014
- Allegória Irodalmi Művészeti és Közösségi Portál 2014 es karácsonyi antológiája.
-ARCOK ÉS ÉNEKEK, Verses antológia....2014
............2015........................ .................
- ÉLETUTAK ... ÉLETINTERJÚ A MONTÁZSMAGAZINNAL.....
- Május végén megjelent, ...AZ ÉLET BOLONDJA c. negyedik verses kötetem... A LIBRIBEN és az ALEXANDRÁBAN IS KAPHATÓ....
-Kelet Felől Irodalmi, Művészeti és Társadalomtudományi Folyóirat (tavaszi szám) 2015
- Arcok és Énekek, 2014 es Verses Antológia. megkésve , de megjelent. Rím kiadó jóvoltából....
- Holnap magazin, Zsebkönyv 3. Lámpagyújtó, Antológia. 2015.
- 2015 ös, Poet Antológia....
- Tűz és Víz .. irodalmi antológia, 2015

Ambrus József költő az Aposztróf Kiadó sátrában dedikál, SOK SOK ÉRDEKESSÉG EGY HELYEN
Másért, másként

Mindenki másért, és másként szeret,
egyéni színvonal, el kell mondanom,
elmém falja a gyors lényeget, -
jelek ritmusát figyeli az arcom.
Magányos szem vagyok mindenütt,
reménytelen kísérlet, találmány,
hideg csöndben kóstolva derűt,
partizánkodik mögöttem az ármány.
Légy magyar, - ne szürke számadat,
ne hagyd pusztulni nőtlen véredet,
mert pusztítja betűit a mondat,
s a reformgáz lángja eléget.

Sokszor elkapom a szavak ritmusát,
sötét képzeletem benépesít, -
mert homlokom vázlatát kibontják,
s lábujjhegyen pislákol a tévhit.
Mondják, írásom nemzetemért szolgál,
modern szívekben mosolyog a dallam,
jobb nekem, ha köztetek maradok,
riadt kövekben, mozdulatlan.

Világok születése végül meghajol,
tartalékold magad, bizarr időkre,
mert mindenki másképp araszol,
és más álmokat sző énekébe…



szellemérés idején

szellemérés idején kicsordulok
és puha héján az édes nedvek
mirtuszkoszorús diadalútján
parázs hamu sosem keverednek
és kezébe emeli a lusta földet
mert belőle táplálkoznak mások
mint csalánnal teli kosárka éget
ha magad táplálod tagadásod
földre ömlik szép ívű halálod
alvadó opál üstökösnek látszik
mint magad úgy munkáld a világot
mert anyanyelvén vérzik el a másik

gyér gyengédsége otthonomnak
sosem tett kedvére égő ajkam
s a békevágytól sugárzó világ
eszméit tíz körömmel kikapartam
vállaira vett egy felsőbbrendű lélek
mintha a világ haladna szemedben
önmagát sokszorozva felébred
mert költők eszmék utóda lettem

új világom óriásait növesztem
sápadt szemem kerüli az álom
bocsásd meg új strófa ez nyersen
a világot színéből magyarázom

Szerethető hitetlen

Hitetlen vagyok de imádható
zsoltárok szívét kóstolgatom
nem tudom miféle hithez tartozom
szomjas öklét rázza a halandó

párttársa vagyok a földi jónak
kicsit gyenge - de mégsem gyáva
ki sértetten is megbocsátja
és fölébe nő minden toronynak

márvány kőtábla hirdeti nevét
édes hústól elszabadult csontok
muszájból készült örök biztos pontok
naponta vizsgálódnak mint a gép

a lélek sokszor nem ismer magára
tudnod kell az öröm mit jelent
átkozott zajt generál a csend
és melleden kel fel a nap az árva

ereinkben a rontók gyakorolnak
lelkünk alszik mint télen a fák
néha fölrezzen de nem rejti magát
és győzelmet füllent a holnap

elgyengült véremben az oxigén
kendőt kötök ráncos nyakamra
ritkul az élet édes smaragdja
az éjszaka pajzán lepedőjén

hitetlen vagyok de imádható
fényt gyújtsatok csontos legények
nem vagyok ura sokszor a beszédnek
mert szétfolyik véremben az altató.

Percek aknamezején

Szenved a világ, múlik az öröm,
bezárkóztam bomlott sejtjeidbe,
gyerekhangok kint az utcazajban,
s földből aranyat szív a rekettye.
Versírásom most arra ösztönöz,
tetteidben túl kell élned halálod,
vagy elmaradsz, és megint te jössz,
hogy megmunkáld magad, s a világot.
Egy elvadult kor megszelídített,
az út szélcsendes, néha sajátom,
jámbor vagyok, jámborabb mint hiszed,
dicsőségem fehér, mint az alabástrom.

Minden indulatban robban a remény,
hajszálon függ életed, vágyad,
s amíg élsz a percek aknamezején,
ingerek zaklatnak, gyermeki alázat.
Osztódással nem oldom meg magam,
semleges tér pitvarába készülök,
a szép szónak nagyobb vonzása van,
gonosz háború, és gyűlölet között.

Világ fölé emelkedsz büszkeségnek,
átformál mindent a békés akarat,
elültetem magam, hogy hozzátok férjek,
mely a boldogság, egy kis formája csak.

Az élet nyelvén

    (Szavak nyelvét fogadom barátnak)

Elpazaroltam az élet nyelvét,
bús melódráma, szajha pillanat
lebeg a felhők sovány peremén,
s mosollyal festett jóslata fogad.
Ösztönös falánk hamvas tüzében,
cél, és szándék kedves hullámain,
könnyed ingerek között élnek,
alig imádott szárnyas oltárain.
Tollam szaggatta keserű dűlők,
vöröslenek pucér fénygömbjei,
bölcs keskeny időm kitért előle: -
de szívedből a szépséget tépte ki.

Roskadt vállakkal tántorogsz egyedül,
sors bántotta, gonosz emberek,
szép örömöktől, kifosztva távol,
nemes vonású, kibérelt gyerek.
Édes bánatokba lazulva botolj,
néha szabad elvek igazolnak,
kínnal keverve mámort bőven,
hitvány génjeimben összefolynak.

Szavak nyelvét fogadom barátnak,
hogy együtt épüljek a mindenekkel,
hol élni fáj, de mégsem jó, csak itt,
mert az életet csókoltam élvezettel…

Bevonulás

Daktilus koktél, ízes aforizma,
edénye lettem az édes bűnnek,
egész folyamok szédülnek egymásba, -
ahogy égbeli jóslatok teljesülnek.
Bennem azóta nagyobb az értés,
pár jó szóra vár a költő barátja,
amit százezer lábon fölszív, kilélegez,
rejtett üstökösként a homályba.
Énbennem felnőtt már az egység,
és éljenezem azt, ami halhatatlan,
ujjaim között forgatom az ifjúságot,
de józanodj, s nézz szét a magasban.

Négy évtizede bennem lődörögsz,
keresd meg hol állt kereszted –
ültesd szét a kétely angyalait,
amíg száraz babérjaid növeszted.
Ha látnád, hogy apránként szivárog,
végső erőmet helyezem készenlétbe,
mert a szavak szépen kifakadnak,
és megszólal a harang kezébe.

De most az agyam mindent megköszön,
tiltott gyümölcsöt, kakas vért, tudást,
görgetem magam előtt üres poharam,
és szentté avatom a bevonulást…

Hozományom

Most átváltozom vers alakba,
mert szemeim sírni akarnak –
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
és így nyer lelkem diadalmat.
A látás minden földi dolgot utál,
körülszorít csupán dicsérete, -
mert rosszra visz a látott mulatság,
és nem tudok figyelni más beszédre,
csak a sóhajtások hosszú háborúja,
taszította édes bűnbe lelkem, -
és vesztem el, midőn a szabadság
tiszta útját zárták el előlem.

Bús nézésed csillan vissza bennem,
mert szemeimben régi áhítat van,
de a pírban csekély pótlást látok,
mégis elmerülök a vesztes pillanatban.
Elhagyott testem, kiégett kő leszek,
ne szűnjetek rímek, dalok zokogni,
mert tudjátok, hogy könnyekből élek,
s a sírás új életet, erőt tud adni.

Arany betűkkel írt hozományom,
bár sikerülne oly jól versbe szednem
sok gondomat, ahogy szívembe zárom,
s fájdalomért valaki megszánna engem…

Délidőben

Legszebb korom díszes boltozatán,
zuhan a nap, írásra hajlik a kéz, -
bár szenvedélye még növekszik,
lélegzetem csöndje sokszor megigéz,
fényszárnyakon haladva délidőben,
liliomkürt zsong, vad románc,
fájdalom nélkül élek órákat,
és boldog arcomon terjed a ránc.
Szakadó jajszó átjut testemen,
szép ünneplőben mint a holtak,
sátáni szörnyek enyelegtek,
és lelkéből tépte szálait a holnap.

Véremben mozgás, helyettem él a vers,
egyéb hasznod nincs már belőle, -
csak költő lesz, aki előbb kimondja,
hogyan menetel a hiányok légkörébe,
és páraként csapódnak le ránk,
új ízléssel csomagolt ismeret, -
elkáprázik ha szembenéz a nappal,
és föld is elvész, ha nem élhetek.

Délidőben pózolnak a szavak,
hangjegyek sírnak, feltámadt egek,
elmédet percenként szerteszórja,
a bársonnyal bevont lelkiismeret…

Sivatagi métely

Mint fakult képek a tavaszban
éber gondolataimból kiestél, -
lángja pislog az ember hitének,
önmagad kitiltottja lettél.
Hátrál a lélek, szűkül az egyed,
az erkélyen csak lábnyomod marad,
mert a tegnap sem ihletett meg,
szemem előtt kis tétova sugarad.
Délibáb csőrében új akusztika,
felszakadt tüdőmben a pecsét,
emléke híg-vérű üres balerina,
falnak dobálta kentaur szívét.

Tenyered fészkében valami idegen,
szivárványba öltöznek az álmok,
az egyetlen szót senki sem találja,
bőröm alatt gépies látomások.
Belső mozgásom, ó de szertelen,
csak látnám, hogy műszered mit jelez,
véredben terjedő sivatagi métely
olcsón kínált pénzért megszerez.

Kozmikus indulat hajtja a vérem,
valamit érez, - te már, elbúcsúzol,
de mintha egy álom lenne ébren,
amit hajt hűség, napszél, alkohol…

Online érintkezés

Valóság partjaitól elszakadva,
megszüli a világ online magzatát,
érzékeny műszerem görcsbe rándul,
s álmodok egy újabb galaktikát.
Gépek mögött szikrázó rejtjelek,
pirosló fénnyel tárja szét karjait,
hüllő-szemek bénítják a világot,
és friss online vérével táplálkozik.
Tántorgó hősök online ereimben,
arctalan világ ez, - de megszokod,
mézes emberi szemekkel nem látni,
miként bénítja meg az áldozatot.

Online készülődés a randevúra,
a büszkeség árnyéka fojtogat, -
szívekben bizarr mértani rajzok,
festik új valóságra titkomat.
Ítéljetek el vackokhoz kötözve,
internet-világ, bús tévesztő vadon,
mennyi áldozat vergődik előttem,
Istenem, megint lesz egy jó napom.

Online magzatát megszülte a világ,
díszes maskarába öltözködünk, -
a fedélzeten sűrű felhő, haramiák,
de a pillanat, lebontja rózsaszín ködünk…

Kóbor kiáltás

Mintha szerelmek között állnék,
tüskés karjaid körbezárnak, -
egy elképzelt vágy lőrésein,
szomjazom áramlatait a nyárnak.
Mintha fölszállnék minden csókban,
ne sebezd tovább szabadságom, -
szívedbe programozott kényszer
állomásait, pörgeti vissza halálom.
Szakadt gesztusok tántorognak,
kóbor kiáltás akarja mindened,
vágyainkban elnémul a torok,
drágára csiszolt nyelvem, segíts meg.

Forró ölelés megtoldja életed,
véredbe fröccsent a vétkek átka,
csókokba mártott gondolat közben,
kiszáradt az éden minden fája,
és fogak között a parázs kellékei,
átszivárog a fölszakadt gyönyör,
bilincsbe zárt szigorú reményeket
éget porrá lélegzetemben az ököl.

Mintha ölelések között élnénk,
szívekben készen áll a bomba,
féltékeny, tüskés létformák ellen,
himnuszok rőzséit gyújtjuk magunkra…

A stigmák úrnője

Huncut pogányság, szerető bálványok,
stigmák úrnője, ajtód küszöbén,
ízes lopott órák,amely sosem enyém,
megnyitni gonosz kapuit, nekivágok,

mert érzem a végek rezzenésit,
festett halántékuk, szarkaláb lakja,
amit élénk sziréndal emel magasba,
vagy a művész hódolata ékesít.

A szerelem méze sokszor jóllakat,
hiányod vágyat fakaszt belőlem,
mindig a gyönyört táplálja személyem,
életem bolond tévelygései alatt,

aki nem áldoz csak Ámor istenének,
mert annyi tévedés behódolt nekem,
égen és földön háborgó tengeren,
hol élni gyönyörtől kifosztva, vétek.

Ha abba lehet hagyni a szerelmet,
hazudni, csalni, átverni mást,
úgy gyűlöltem, mint a rágalmazást,
mert nincs jogunk ráunni, ha szeretnek,

mert földi létünk holtig szerelem,
legyen azé a sós könnyem, mosolyom,
aki után annyit sóhajtozom, --
és vérét lelkét megosztja velem.

Kóstold a jót mit úgy vágynak sokan,
de tudod hűségem emberfölötti,
ha csábulat szívedet mégis elönti,
maradj a célnál, nélkülem boldogan.

Ámor nyilai de sokszor becsaptak,
balsors az élet csalásra kényszerít,
lapozgatom a bűnhődés emlékeit,
ellenállva keserű sóhajoknak.

Ki egy csókért istent kéri váltig,
játékos szerelmet rímekben kínál,
de ajkadon egy helyet sem talál,
kéjesen könyörög az elmúlásig.

Stigmák úrnője békém kavarja,
mert mégis valódi tűzben égek,
friss csókkal hűtöd le szenvedélyed,
s Ámor tüzes pecsétje rajta…

Gyilkos hatalom

Gyűlölöm a nyugalmas szíveket,
kik vállalják a bátor szerepét,
kik fegyverrel, bölcs igazsággal,
nyelték a hatalom szemetét.
Nem érkeztem hozzátok késve,
a szájpadlásom mégis kiszárad,
mert látványtól a szemem kapkod,
micsoda szégyen festi be ruhádat.
Minket a diktatúra súlyos pora lep,
aggódva nézek a hatalomra,
gyűlölöm a mocskos szíveket,
kik igazságot jönnek hazudva.

Ó bennem összegyűlt a szánalom,
szigorral néz, előre les hadat, -
a költő nem dicsőségért harcol,
parancsa megveti a hazugokat.
Az igazságot nyíltan kimondtam,
melyből messze süt a gyűlölet,
van benne perc, mit élvez boldogan,
s összeszorítják lázadó öklüket.

Nincs életemben semmi rendszer,
mert önmagamra úgy haragszom,
a találkozás ünnepi lesz egyszer,
mert a gyilkos hatalomra gyanakszom..

Ezeréves hittel

Hitetlenül maradt hitedbe költözöm,
kölcsön vett életem a múltba néz,
bibliás ígéretekhez miért lenne közöm,
szétválasztanám a vallást, és az észt.
Hiszek hitünkkel, ezeréves hittel,
magyar színnel tapétázom az eget,
forintot nem gyűjtöttem versemmel,
de egy-egy bálvány meghajolt neked.
Gyászmenet vonul elveszett a föld,
régi pártkönyvek mind elavultak,
a szörnyű hidegben darabokra tört,
de kisüt egyszer sugara a napnak.

Vérző szívemben még tart a csend,
behunyták szemüket az ablakok,
komolytalan dráma, új hajnalt jelent,
s úgy megyek el, hogy most is itt vagyok,
mert nem szó kell ide, nem sóhajtás,
zúgó kiáltással futni fog a horda, -
szerencsés az, aki névtelen marad,
akit mégis idecsal a versek illata.

Saját szememmel láttam önmagam,
nem nyelünk többé füllentéseket,
derék tanulság, bölcs tapasztalat van,
de minden ami földi, alattam lebeg…

Lajosmizse 2016 Február

Útravaló pillanat

Ha fájsz, ha mámorosan szeretsz,
fölsebzi mosolyom a tudat -,
barátkozol a gyönge látomással,
csak véletlenül lehetsz boldogabb.
Véres tekinteted magamra öltöm,
hozzád emel énekem a pogány,
a világ gondjaiból jóllakottan,
örök zsákutcába űz valahány.
Tarka rögök testem befogadják,
lassan megszokom a pokoli tűzet,
Vezúv gyomrában kis lávafolyamok,
őrzik vigaszul a menekülő szívet.

Csupa rettenet, csupa borzalom,
itt nincsenek új megalkuvások,
a felnőtt világ már nem fenyeget,
itt hatalmasabbak a Messiások.
Marék undorral a készre jöttem,
elegendő az útravaló pillanat,
hajnalban feltámasztom magam,
elől megyek, s mutatom az utat,

mert az ébrenlét pokolian ízlett,
s ha vérünk forr a táncos holnapért,
előbb kóstoljatok tőlem hitet,
mert kesztyűben tépkedem a babért.

az alfamester

piros szívetek formálja az erőt
belém hajlott gyanakvástok éltet
tanult szárnyamnak új tollakat ad
bűvös hangod gazdag szívverésed

aranytollam szavakat fésül
ha költői glóriám mégis kevesled
ékszerének szívem téged tekint
sárgán nevetve mint a sebhelyek

nincs menekvés erőnk már a múlté
miért szereted azt mi kínnal éget
élek belétek oltva mint szérum
és felszabadítom a rabszolganépet

piros szívemből kizárom az erőt
ember tudd – magadban senki vagy
ne légy magadhoz folyton jószívű
ó változz meg a lelked csupa fagy

lehetnék kipróbált csontos filiszter
istenhívő ki beleépül az imába
tekinteted mélyén veled élni vágyom
amíg véredből a hideg ki nem rázna